Oláh, JánosMező, Antal2012-04-172012-04-1720122012-04-17http://hdl.handle.net/2437/127633A racka báránynak milyen a napi súlygyarapodása, illetve az éves súlyterjedelme különféle tényezők alapján: ellési sorrendre, bárány szaporodási, kódjára, születési évre, fajtájának a színére nézve. Az eredmények alapján megkaptam, hogy a bárány napi súlygyarapodására több tényező hatással van, ezek az ellési sorrend, a születési év és a szaporodási kód. A bárány éves kori súlyára hatással van az ellési sorrend, a születési év és a szín. Vizsgáltam a napi és az éves kori súly ellési sorrend alapján kiszámolt átlagértékeit is, melyek között különbségeket is vizsgáltam az ellési sorszámra nézve, ahol az első és a harmadik ellés között találtam statisztikai különbséget. Továbbá vizsgáltam születési évre is a napi és éves kori súlygyarapodást, ahol szintén adódtak statisztikai különbségek az egyes évek között. Illetve a fekete és fehér bárány napi és éves kori súlygyarapodását összehasonlítva, arra a következtetésre jutottam, hogy a fekete bárány nem nagy mértékkel ugyan, de nagyobb napi és éves kori gyarapodást ért el, mint a fehér bárány.36husúlygyarapodásracka bárányéves súlynapi súlygyarapodásA hortobágyi racka juh egyes értékmérőinek elemzéseDEENK Témalista::Mezőgazdaságtudomány::Állattenyésztéstan