Balogh, ÉvaNyerges, Noémi2020-04-202020-04-202020-04-17http://hdl.handle.net/2437/284079A politikai közösség szempontjából nézve a népszavazás, mint demokratikus hatalomgyakorlás egyik legfontosabb eleme, meghatározó jelentőséggel bírt. Napjainkban szigorították ezt a kezdeményezést, nagyon sok kritériumnak kell megfelelni, így sajnos az emberek sokszor sikertelenül járnak, ha a véleményüket ilyen módon szeretnék kifejteni. Magyarországon a rendszerváltáskor jelent meg ez intézmény, és hatalmas változásokon ment keresztül az évtizedek alatt. Kihatással volt a politikai életre is, miszerint tekinthetünk rá úgyis, mint a pártok közötti harcok eszköze. Több népszavazás zajlott úgy, hogy egy párt kezdeményezte volna a referendumot, viszont egy másik párt pedig ellenezte, és a saját szavazóit a saját álláspontjára igyekezte sarkallni. Ilyen volt például az ötödik népszavazásunk, a kettős állampolgárságról. 1989 óta találkozhattunk sikeres, illetve sikertelenül végződő népszavazási kezdeményezésekkel. Ha a kezdeményezések számát figyelembe vesszük, megfigyelhetjük, hogy az állampolgárok számára a népszavazás fontos. Lényeges számukra, hogy kifejthessék véleményüket a közvetlen hatalomgyakorláson keresztül.42hunépszavazásnépszuverenitásnépi kezdeményezésA népszavazás Magyarországon a rendszerváltástól napjainkigDEENK Témalista::Jogtudomány