Madai, SándorDebreceni, Nikoletta2014-04-142014-04-142014-04-112014-04-14http://hdl.handle.net/2437/188949A dolgozat általános áttekintést nyújt a csalás és a vonatkozó büntetőjog történeti fejlődéséről. Sor került a bűncselekmény általános törvényi tényállásának és a csalás szabálysértési alakzatának elemzésére. Adatokat gyűjtöttem, hogy a vagyon elleni bűncselekménynek hány százaléka csalás. Továbbá kutatási engedély birtokában egy gyakorlati példán keresztül ismertettem a bűncselekmény elkövetési metodikáját, a sértetti és terhelti oldal megjelenését, a bűncselekmény felderítési és bizonyítási nehézségeit. A gyakorlati példa híven tükrözi a sértetti közrehatásokat az áldozattá válás tekintetében, és azt hogy a bűncselekmény elkövetői, ezt hogyan használják fel a bűncselekmény során. Figyelemfelkeltés céljából írtam a dolgozatom, annak szemléltetésére, hogy kellő elővigyázatossággal, gyanakvással megelőzhetőek az ilyen bűncselekmények. Foglalkoztam a bűncselekmény elkövetési eszközeként megjelenő internet történeti áttekintésével és azzal, hogy az internet és a számítógép használata hogyan kapcsolódik a csaláshoz.39hucsalásinternetkártévedésbe ejtésA csalás - különös tekintettel az internet útján elkövetett csalásokraDEENK Témalista::Jogtudomány::Büntetőjogno_restriction