Szűcs, LászlónéVitális, Zsombor Máté2025-03-062025-03-062025-01-17https://hdl.handle.net/2437/387940Szakdolgozatomban Kemal Atatürk Törökország modernizálásában betöltött szerepét kívánom bemutatni. Kemal Atatürk egykori államfő hosszú időn keresztül meghatározta a Török Köztársaság jogrendszerét, bel- és külpolitikáját, valamint az ország megítélését. A török jogrendszer most is az Atatürk által lerakott alapokon működik. Nincs kétség afelől, hogy a török államfő az egyik legmeghatározóbb történelmi személyiség volt, így nem meglepő, hogy ma is jelentős személyi kultusza van nem csak a hazájában, hanem szerte a világon. Dolgozatom elején felelevenítem az Oszmán Birodalom megszűnéséhez vezető történelmi folyamatokat. Ezt követően ismertetem Kemal Atatürk fiatal éveit, illetve a hatalom megszerzéséhez vezető rendkívül érdekes és szövevényes útját. Részletesen elemzem a lausanne-i konferenciát, amely nagyon fontos eseménynek számít a török történelemben. Ezután górcső alá veszem az atatürkizmus (kemalizmus) hat nyilát, külön-külön vizsgálva annak elemeit. Mindezek után, Atatürk konkrét reformintézkedéseit kívánom bemutatni (nők helyzete, laicizmus, török nyelv és oktatás), végezetül pedig Törökország első világháború utáni diplomáciai kapcsolatairól szólok, kiemelve a török-magyar kapcsolatokat.43hunemzetközi jogatatürkizmusiszlámemancipációdiplomáciaKemal Atatürk szerepe a modern Törökország megteremtésébenJogtudomány::Nemzetközi jogHozzáférhető a 2022 decemberi felsőoktatási törvénymódosítás értelmében.