Masát, OrsolyaErdélyi, Anikó2022-06-132022-06-132022http://hdl.handle.net/2437/334736Bevezetés: Diplomamunkámban a tánc- és mozgásterápia kialakulásáról, alkalmazásáról, valamint a rehabilitációs ritmus- és táncterápia (RRT) megalakulásáról írtam. Az ismertetés után bemutattam az Országos Mozgásszervi Intézet – Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben (OMINT - OORI) folyó RRT-ás foglalkozást, melyet az agysérülést szenvedett, és a stroke-on átesett betegek rehabilitációjának kiegészítésére fejlesztettek ki. Módszerek: Kvalitatív kutatásom során, féléves intervallum alatt résztvevő megfigyelőként voltam jelen 18 RRT-ás alkalmon, ahol főként a foglalkozás hangulatra, közérzetre gyakorolt hatását, valamint a foglalkozás, páciensek mindennapjaiban betöltött szerepét figyeltem meg. Mindezek mellett, két beteggel félig strukturált, konzulensemmel strukturált egyéni interjút vettem fel. Eredmények: Az interjúk válaszai és megfigyeléseim szerint, a RRT javította a résztvevők hangulatát és közérzetét, valamint erősítette a valahová tartozás érzését, fontos szerepe volt a páciensek mindennapjaiban. Ezek alapján, a rehabilitáció eredményességéhez is hozzájárulhatott. Az eredményeket tekintve, a RRT hatásos lehet stroke betegek közérzetének és hangulatának javításában, a rehabilitáció elősegítésében, valamint a valahová tartozás megtapasztalásában. Tekintettel a vizsgálat kvalitatív jellegére és az interjú kis létszámú alanyaira, további, kvantitatív kutatások szükségesek a témában, melyek nagyszámú betegcsoportot, hosszabb távú utánkövetéssel vizsgálnak.55huritmus- és táncterápiastrokeneurorehabilitációtraumás agysérülésközponti idegrendszeri betegségParkinson-kórRitmus- és táncterápia alkalmazása központi idegrendszeri betegségben érintett személyek rehabilitációjábanThe use of rhythm and dance therapy in the rehabilitation of persons with central nervous system diseaseDEENK Témalista::Orvostudomány