Csukonyi, CsillaVirág, Vendelina2015-05-042015-05-042015-03-31http://hdl.handle.net/2437/211938Dolgozatomban a hallgatók elégedettségét, motivációját és jövőképét vizsgáltam attól függően, hogy dolgoznak-e tanulmányaik mellett vagy sem. Szintén alapul vettem azt a tényt is, hogy a jövőben milyen pozícióban képzelik el magukat a kitöltők: vezető, beosztott esetleg egyéb pozícióban. Az eredmények alapján elmondható, hogy azok a diákok, akik nem dolgoznak tanulmányaik mellett elégedettebbek a szakukkal, mint azok, akik dolgoznak , továbbá eltérés mutatkozott még a két csoport elkerülő teljesítménymotivációját illetően is. Azok a hallgatók pedig, akik vezető pozícióban szeretnének majd dolgozni, nagyobb hatalmi motivációval rendelkeznek, mint a beosztott vagy egyéb pozícióba vágyók.36huhallgatómotivációjövőképelégedettségegyetemistamunkaA tanulmányaik mellett dolgozó hallgatók motivációjának, elégedettségének és jövőképének vizsgálataA kötődés, az önértékelés és az elégedettség vizsgálata 18 és 25 év közötti fiatalok körébenAz emlődaganatos nőbetegek pre - és posztoperatív szorongásának vizsgálata egy pszichológiai intervenció tükrébenA szocioszexuális viselkedés és a szülő-gyermek kapcsolat vizsgálata 18 és 55 év közötti homoszexuális identitású férfiak körébenDEENK Témalista::Pszichológia