Kárpáti, TiborMagyar, Nikolett2007-01-112007-01-1120062007-01-11http://hdl.handle.net/2437/557A dolgozat célja a kis- és középvállalatok finanszírozási lehetőségei közül a banki hitelek szerepének bemutatása, s ez alapján öt fő részre tagolható. Az első szakaszban ismertetem a kis- és középvállalatok fogalmának meghatározását, illetve a szektor jelentőségét és fejlődését Magyarországon és az Európai Unióban. Ezek után részletezem a kkv-k finanszírozási lehetőségeinek fajtáit – megkülönböztetve belső, illetve külső finanszírozást -, majd bemutatom a vállalatok banki hitelezésének lehetőségeit és korlátait. A harmadik részben kerül sor a hitelek csoportosítására, és bemutatására. Az ezt követő két fejezetben az állam szerepéről, az általa támogatott hitelekről, illetve a pályázat útján elnyerhető támogatásokról esik szó. Az utolsó fejezetben igyekszem a korábban elhangzottakat egy gyakorlati példával is alátámasztani egy a K&H Bank Rt.-nél igényelt kisvállalkozói hitel levezetésén keresztül.937629268 bytesapplication/pdfhuA kéziratos disszertációk csak a szerzői jogok maradéktalan tiszteletben tartásával használhatókkis- és középvállalatokhitelbankfinanszírozásügyfélBusiness enterprises -- HungaryBanks and banking -- HungarySmall businessCreditA kis-középvállalkozások banki hitelezése napjainkbanÜzleti vállalkozások -- MagyarországBankok és bankügy -- MagyarországKisvállalkozásokHitelip