Molnár, GáborNagy, Ferenc Attila2015-04-082015-04-082015-04-01http://hdl.handle.net/2437/208876Kutatásomban megpróbáltam rávilágítani a legfőbb, kardinálisnak mondható problémákra, amely a mentődolgozókat terheli egy - egy mérgezett beteg ellátása kapcsán. Láthatjuk, hogy a jelentős problémát okoz az egyre fiatalabb korban elkövetett felelőtlen drogfogyasztás, amely miatt a mentőellátásra sor kerül. A betegek önmagukat kevésbé akarják veszélybe sodorni a vélt következmények miatt, így elferdítik a tényeket, vagy látható tüneteik ellenére egyenesen negálják a drogfogyasztást. Ez még nehezebbé teszi a mentődolgozó dolgát, ugyanis csak és kizárólag a tünettan, illetve a heteroanamnesztikus adatok szolgálnak informatív jelleggel. Már, ha a heteroanamnézis helyes, vagy éppen igaz és a kutatásból bizony kiderült, hogy sokszor nem azok. Elmondható, hogy a mentődolgozóknak önbevallásuk szerint nehéz a tüneteket differenciálnia, illetve kideríteni egy mérgezéses esetben, viszont ezt csak elenyésző esetben gondolják saját hibájuknak, mindinkább ezt a környezet és a beteg magatartása okozza. Ezt alátámasztja az is, hogy a külső környezetei tényezők konkrét kutatásakor kiugróan magas értéket mutatott a mérgezett együttműködésének hiánya és az auto- és heteroanamnézis negatív volta. A legfőbb diagnosztikus akadályt a mentődolgozók a szerek ismeretlenségében látják, főként, hogy sokszor maga a fogyasztó sem tudja, milyen vegyületet fogyasztott el pontosan. Így valóban nehéz bármi konkrétumot biztosan kijelenteni egy – egy tünet feltalálásakor, főként korlátozott diagnosztikus háttér mellett. Kiderült, hogy a megkérdezett mentődolgozók több mint 64%-a 15 és annál több szolgálati évet töltött el eddig, amely joggal enged következtetni a nagy szakmai tapasztalatra és jártasságra, amely szintén azt támasztja alá, hogy a diagnosztikai akadályt mind kevésbé a mentőszolgálat humán erőforrásának képessége jelenti.65hukábítószerprehospitális ellátásprehospitálisproblémaDEENK Témalista::Orvostudomány