Nádasné Rab, HenriettMandits, Andrea2018-12-072018-12-072018http://hdl.handle.net/2437/261405A Magyar Honvédségnek fontos a folyamatos és egyenletes utánpótlás biztosítása, miután megszületett az új haderő, amely teljes egészében profi, azaz szerződéses és hivatásos katonákból áll. Csökken a tiszti állomány létszáma, jelentősen növekszik a tiszthelyettesek száma és aránya. A legénységi állomány teljes egésze szerződéses jogviszonyú katona. Optimális szolgálati idejük 5-8 év. A szakemberek szerint a magas követelményszint lehet annak az oka, hogy a jelentkezők nagyon kevés százaléka köt szerződést, illetve csak átmeneti megoldást jelentő kísérlet a munkavállalók körében. Az elmúlt időszakban a szerződéses állomány toborzása az egyik legnehezebb feladat volt. A probléma forrásának vizsgálata után azonban könnyebb megoldásokat találni az átlaghoz képest - alacsony munkanélküliségi ráta, illetve a térség magas munkaerő-piaci kínálatához mérten kevésbé versenyképes illetményrendszer, valamint az aránylag távoli helyőrségekben való elhelyezkedési lehetőségek. Az eredményes toborzó munkák hatására javul a katonai szervezetek korábbi kedvezőtlen létszámhelyzete: ma már többen jelentkeznek a szerződéses állományba, mint amennyi a betölthető beosztás. A mutatók javulása pedig lehetőséget teremt a mennyiségi szemléletű toborzó munkáról a minőségi szemléletű toborzó munkára való fokozatos áttérésre. A toborzó munka során — a kellő számú jelentkező biztosítása mellett — kiemelt figyelmet kell fordítani arra, hogy a jelentkezők között nagyobb arányú legyen a magasabb iskolai végzettséggel rendelkezők aránya. A korábbi jelentkezési korhatár (47 év) eltörlésé remélhetőleg jelentősen megnöveli majd ezen jelentkezők számát. Nem könnyű olyan személyeket találni, akik nagy elhivatottságot éreznek a katonai pálya iránt. A dolgozat szerkezete: A Magyar Honvédség utánpótlásának kérdései. A toborzó rendszer mai jellemzői. Toborzási technikák, marketing kihívások a katonai toborzás területén. Kommunikációs csatornák. A Kadét program és a Honvédelmi Sportszövetség ismertetése.37huToborzásmarketingMagyar HonvédségA Magyar Honvédség állománya utánpótlásának lehetőségei. Marketing kihívások a toborzás területén.DEENK Témalista::Jogtudomány