Pántya, JózsefSápi, Andrea2017-05-022017-05-022017-04-07http://hdl.handle.net/2437/239040A hatalom megkonstruálását vizsgáltuk, mint függő változót, miután több kérdőív és egyéb különálló itemek segítségével mértük a személyiségbeli váltókat úgy, mint a társas odafigyelést, a közösségi és dominancia értékeket, és a szubjektíven megélt hatalom szintjét. Elvárásaink szerint a bemutatott döntési helyzet megválaszolása előtt a résztvevők nagy része, átgondoltan döntött, az érzelmi állapotok és nézőpontok lekérdezése után. Ebből kifolyólag, több olyan szignifikáns eredményt is kaptunk, amelyek kapcsolatát sejteni lehetett. Ezen eredmények közé tartozik többek között, a szubjektív hatalom és pozitív érzelmek együtt járása. A hipotéziseink megerősítést nyertek. Többet között szignifikáns kapcsolat figyelhető meg az érzelmek és a szubjektív hatalom, valamint az érzelmek és a közösségi preferencia között. Emellett, szintén szignifikáns kapcsolat mutatkozik a közösségi érdekek és a szemantikus differenciálskála dominancia és közösségi faktora esetén, mely tulajdonképpen a hatalom felelősség és lehetőség oldalú értelmezését méri.Az érdekek változó negatív szignifikáns kapcsolatot mutat a szemantikus differenciálskála értékelő faktorával, ami annyit jelent, hogy minél inkább a hatalom közösségi oldalát ragadja meg valaki, annál inkább negatívan ítéli meg a hatalmat.46humindfullnesslehetőség-felelősségalapú felfogásegyéni érdek, közösségi érdeksubjektíven megélt hatalomérzelmekhatalom megkonstruálásatársas odafigyelésA hatalom megkonstruálását befolyásoló személyes tényezők vizsgálataA tudatos álmodás hatása a vizuális emlékezetre és az álomfelidézési készségreA perfekcionizmus mértéke és a sport során átélt flow vizsgálata kézilabdázó gyermekek körébenA perinatális szorongás és depresszió várandós nők közötti vizsgálata a társas támogatás függvényébenDEENK Témalista::Pszichológia::Szociálpszichológia