Fézer, TamásNagy, Alexandra2024-02-212024-02-212024-01-19https://hdl.handle.net/2437/366710Szakdolgozatom témájául a versenyjog területét, azon belül is annak meghatározó szegmensét, a kartelljogot választottam. A piaci szereplők a gazdasági verseny során számos eszközt bevetnek, mely őket előnyhöz juttatja, méghozzá olyan előnyökhöz, melyekhez nem jogszerű eszközökkel fértek hozzá. Ide tartoznak azok az esetek mikor olyan magatartást tanúsítanak, amely a verseny akadályozását, korlátozását okozza vagy a piaci versenyt zárja ki. A kartelleknek számos negatív hatása van a piacra melyben a legsúlyosabb károkat pedig a fogyasztók és a versenytársak szenvedik el. Dolgozatom célja az, hogy átfogó képet nyújtson a versenyjog területéről, azon belül pedig a kartelljog jellemzőiről. E cél megvalósulása érdekében a dolgozatom első felében szeretném bemutatni a magyar versenyjogot, rá térve annak kialakulására, céljára majd ezt követően a tisztességtelen verseny negatív hatásáról beszélek. Dolgozatom végén meghatározom a versenykorlátozó megállapodások jogkövetkezményeit, majd a bíróság kartelljogi gyakorlatának hibáira fektetem a hangsúlyt.40hujogkereskedelmi jogkartellversenyjogA kartelljog szerepe a versenyjogbanJogtudományHozzáférhető a 2022 decemberi felsőoktatási törvénymódosítás értelmében.