Szőllősi , LászlóArdelean, Renata2024-01-042024-01-042023-10-24https://hdl.handle.net/2437/364394Magyarországon kiemelt jelentőségű a mezőgazdaság, az állattenyésztés és annak baromfitenyésztés ágazata. A baromfitartás mind országos, mind pedig globális szinten évek óta fellendülőben van, az egyedszámok pedig folyamatosan nőnek. 2020-ban azonban a COVID-19 járvány kezdete óta a pandémia és a piaci zavargások révén a háztartások jövedelme és vásárlóereje lecsökkent, ami arra késztette a fogyasztókat, hogy a húst olcsóbb alternatívákkal helyettesítsék, ezáltal a húsfogyasztás mértéke jelentősen lecsökkent. Ezzel megszakadt egy 20 évig tartó dinamikus növekedés a húsfogyasztás terén, amely csak rosszabbodott az orosz-ukrán konfliktus és a madárinfluenza járvány következtében. A válság után a fogyasztás növekedése újra indult. Az OECD-FAO előrejelzései szerint az állatállományok bővülésével, a termelékenység javulásával és a hatékonyabb tenyésztéssel 2030-ra a globális húskínálat eléri majd a 374 millió tonnát, amely legjelentősebb részét a baromfihús (41%) fogja kitenni. Ahhoz, hogy ezt a húsmennyiséget elő tudjuk állítani a társadalom számára, szükségünk van hízlalási alapanyagra. Ezeket az alapanyagokat – vagy másnéven brojlercsirkéket – a termékpályán visszafelé vezetve a szülőpártelepeken előállítandó keltetőtojások fogják adni.49hucsirkekeltetőtojásmagyarországi szülőpár telepbrojlerCsirke keltetőtojás termelés ökonómiai kérdései egy magyarországi telep példája alapjánEconomic issues of chicken hatching egg production based on the example of a farm in HungaryDEENK Témalista::Mezőgazdaságtudomány::ÁllattenyésztéstanHozzáférhető a 2022 decemberi felsőoktatási törvénymódosítás értelmében.