2008-12-042008-12-049639310166http://hdl.handle.net/2437/42280A 2001-ben bevezetésre kerülő kerettantervek a pedagógusok alkotó tevékenységére támaszkodnak azzal, hogy a központi tantervekből helyi tanterveket és tantárgyi programokat kell elkészíteni. A kézikönyv első része a tervezőmunkához szükséges tantervelméleti ismereteket, az érvényben lévő tantervek elemzését, valamint a helyi tervezéssel kapcsolatos teendőket és javaslatokat tartalmazza azzal a céllal, hogy segítséget nyújtson a testnevelő tanárok tervezőmunkájához. A könyv második és egyben meghatározó része a 2001-ben bevezetésre kerülő kerettanterv alapján elkészítendő tantárgyi programra, ill. a tartalmak feldolgozására kínál egyfajta megoldási lehetőséget. Készítői testnevelő tanárok, akik mindannyian a testnevelőtanár-képzésben tevékenykednek, egyetemi oktatóként vagy gyakorló iskolai szakvezető tanárként. Az egyes sport-, ill. testgyakorlati ágakhoz javasolt testnevelés tanterv éves lebontásban tartalmazza a heti 2 3 testnevelésórában megvalósítható tananyagokat. A tantervhez a tartalmak feldolgozását segítő gyakorlatgyűjtemény társul, amely választékul és remélhetőleg további ötletek forrásául szolgál.9639310166http://webpac.lib.unideb.hu:8082/WebPac/CorvinaWeb?action=cclfind&resultview=long&ccltext=idno+bibKLT00305864bibKLT00305864