Andicsné Székely, ÉvaBajnai, Edina2014-12-182014-12-182014-12-17http://hdl.handle.net/2437/202836Tanári szakdolgozatomban az összefüggő egyféléves szakmai gyakorlatom alatt szerzett tapasztalataimat, meglátásaimat és javaslataimat kívánom vizsgálódás tárgyává tenni, illetve a figyelem fókuszába helyezni, mely főként a történelemórák, illetve kiegészítve a magyar nyelvtanórák és irodalomórák témaköréhez illeszkedik a szemléltetés előtérbe helyezésével. Dolgozatom alapvetően módszertani jellegű, amely elsősorban a változatos szemléltetési módok/módszerek közül, kiemelten a vizuális szemléltetés jelentőségére helyezi a hangsúlyt a történelemórákon és irodalomórákon. Munkám célja, hogy felhívjam a figyelmet korunk társadalmának, és elsősorban általános iskolás és középiskolás tanulóinak digitális kompetenciájának dinamikus fejlődésére, mely következtében az oktatásban a pedagógusoknak is fel kell venni a versenyt az új, modern technológiák, IKT eszközök, információs – kommunikációs technológiák alkalmazásával, a vizualitás új formájának és lehetőségeinek megismerésével. Írásom második meghatározó egységében az audiovizuális szemléltetésen belül, a filmek kiemelkedő tanító, tájékoztató és gondolatformáló szerepét kívánom bemutatni Markus Zusak A könyvtolvaj című munkáján keresztül, melyről nagysikerű filmes adaptáció készült.46 oldalhuvizualitásoktatásérzékszervekvizuális szemléltetésaudiovizuális szemléltetéskulcskompetenciákeszközökképekIKT eszközökinfo - kommunikációs technológiákfilmszófelhőgondolattérképkvízPreziA könyvtolvajinternetVizualitás új formája az oktatásbanDEENK Témalista::Neveléstudomány