Bujalosné Kóczán, Éva2020-09-112020-09-112018-07-07International Journal of Engineering and Management Sciences, Évf. 3 szám 3 (2018) , 148-157https://hdl.handle.net/2437/295143A 2016-os tanév őszi félévében tettem először kísérletet arra, hogy információt szerezzek az első éves mérnökhallgatók elképzeléseiről: a mérnöki szakmáról, a helyes mérnöki magatartásról, és a saját alkalmasságukkal kapcsolatban. Az első felmérésem a félév első óráján készült. A feltett kérdéseim arra irányultak, hogy kiderítsem, tisztában vannak-e az érettségi után a műszaki felsőoktatásba bekerülő fiatalok azzal, hogy milyen szakmát választottak, milyen jellemvonások jellemzik a jó mérnököt, valamint hogyan látják önmagukat, megvannak-e bennük ezek a tulajdonságok. A második felmérés a féléves mérnöki etika tárgy oktatásának befejeződése után, tehát a félév végén készült. A kérdésekre adott válaszokból azt akartam megtudni, hogy mennyire segíti elő a mérnöki etika tárgy oktatása azt a nemes célt, hogy erkölcsös mérnökké váljanak a hallgatók. A következő évben egy új évfolyam esetén szintén hasznos mindezek tisztázása, ezért 2017 őszén újra elvégeztem ugyanezeket a felméréseket, és érdekes különbségekre bukkantam. Ebben a tanulmányban mutatom meg mindeztapplication/pdfVáltozott-e az elsős mérnökhallgatók véleménye? (a szakmáról, a szakmai erkölcsről és a mérnöki etika tárgyról)folyóiratcikkOpen Accessby the authorsInternational Journal of Engineering and Management Sciences332498-700X