Márkus, ÁdámIlosvaj, Boglárka2017-04-272017-04-272017-04-26http://hdl.handle.net/2437/238577A dolgozatom célja, hogy a nemzetközi kereskedelmi folyamatok bemutatása során gyakran alkalmazott gravitációs modell segítségével a visegrádi országok esetében a 2003 és 2015 közötti időszakra vonatkozóan a turizmusnak a külkereskedelmi termékforgalomra gyakorolt hatásait elemezzem. A modell a kereskedelmi áramlást a partnerek gazdasági mérete és távolsága alapján jelzi előre, ezért úgy vélem, hogy ezen országok esetében a turizmus modellezésére, illetve a turizmus kereskedelembővítő hatásának becslésére is használható. A vizsgálandó téma relevanciáját alátámasztja, hogy Magyarországon a külkereskedelem és a turizmus külön-külön is számottevő gazdasági húzóhatással bír a megtermelt GDP és a munkaerő foglalkoztatása esetében. A visegrádi országok a hasonlóságok ellenére számos szempontból különböznek egymástól, ráadásul az együttes jelentőségük alapján releváns szereplői az Európai Unió gazdasági és politikai életének. Ezek alapján úgy vélem, hogy a nemzetközi kereskedelem és a turizmus kapcsolatát érdemes ezen országok példája alapján gorcső alá venni.60hugravitációs modellVisegrádi csoportnemzetközi kereskedelemturizmusA nemzetközi kereskedelem és a turizmus kapcsolata a Visegrádi Csoportban - vizsgálatok a gravitációs modellelA gravity model analysis of relationship between international trade and tourism within the Visegrad GroupDEENK Témalista::Közgazdaságtudomány