Alexa, LorándBaráth, Lukács2022-05-092022-05-092022-04-18http://hdl.handle.net/2437/332849A borkészítés és -fogyasztás évezredes múltra tekint vissza a világ számos területén. Terjedése és népszerűsége köszönhető az ital élvezeti értékének is, azonban más szempontok is szerepet játszottak a borfogyasztás fellendülésében történelmünk során, mint például az ivóvíz biztonságának hiánya, illetve egyéb italok alapanyag-termesztése számára kedvezőtlen környezeti feltételek. A vörösborok szervezetünkre gyakorolt jótékony hatását már évszázadokkal ezelőtt felismerték. Ezen kedvező hatások annak is köszönhetők, hogy ezek az italok antioxidáns hatású vegyületekben gazdagok, így nem véletlen, hogy a vörösbort mértékletesen, de rendszeresen fogyasztó társadalmakban a viszonylagosan magas átlagéletkort is összefüggésbe hozzák tanulmányok a borfogyasztással. Szintén helytálló megfigyelés, hogy az egyes borok beltartalmi paramétereit jelentősen befolyásolhatja a szőlőfajtán kívül a termőhely, illetve az évjárat. Szakdolgozatomban ismertettem Magyarország hat neves bortermelő vidékét, és a mintáim vizsgálata és értékelése nyomán következtetéseket vontam le az ott termett borszőlők körülményeiről a 2017-es évjáratra vonatkozóan. 15 féle Merlot vörösbort vizsgáltunk a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karán az Élelmiszertudományi Intézetben.Vizsgálataink során olyan számadatokat kaptunk a 15 vizsgált Merlot vörösbor beltartalmi értékeiről, amellyel egyértelműen meg tudjuk erősíteni a mértéktartó vörösborfogyasztás pozitív hatásait.45huantioxidánsborfenolflavonoidmerlotsavtartalomszínintenzitásásványianyag-tartalomAnalitikai vizsgálatok Magyarország neves merlot termelőinek termékeinAnalitical examination on the products of famous Hungarian merlot producersDEENK Témalista::Kémia::Analitikai kémia