Miru, GyörgyTóth, Tamás2014-05-062014-05-062014-04-172014-05-06http://hdl.handle.net/2437/191451Dolgozatom célja egy nagyobb, szerteágazóbb kutatómunka első fázisaként – melynek végcélja Baráthosi Balogh Benedek majd félévszázados tevékenységének és hatásának részletes feltárása, s egy lehető legteljesebb portré elkészítése – szeretnénk bemutatni Baráthosit, mint számos Japánnal foglalkozó munka szerzőjét és a Japánnal kapcsolatos ismeretek elkötelezett terjesztőjét, a következő fejezetekben egyaránt kitérve a szövegek elemzésére és a keletkezési körülmények vizsgálatára. Mindezzel reméljük, hozzá tudunk járulni az eddigi sovány Baráthosival foglalkozó szakirodalomhoz, és rá tudunk mutatni arra, az említett hiátus kitöltésén túl milyen gyümölcsöző kutatási terület is lehet a téma, főleg a társadalomtörténet, az eszmetörténet és – az előbbiektől teljesen nem elválasztható – orientalisztika számára.29huBaráthosi Balogh BenedekJapánBaráthosi Balogh Benedek életpályája a magyarországi Japán-kutatás tükrébenDEENK Témalista::Történelemtudomány::Magyar történetDEENK Témalista::Történelemtudományno_restriction