2008-11-202008-11-209639690163http://hdl.handle.net/2437/20721Márai első emigrációja során rövid időre sem kényszerül arra, hogy felszámolja kapcsolatait a magyar sajtóorgánumokkal, sőt írásai éppen ekkor, a húszas évek elején látnak napvilágot szinte tömegesen a magyar nyelvű lapokban. Legintenzívebb kapcsolata egészen 1924-ig a felvidéki magyar sajtóval, mindenekelőtt a Kassai Naplóval épül ki. Az itt megjelenő írásai – amelyeknek jelentős részét Németországból és Franciaországból küldi szülővárosába – igazolják, hogy Márai kitűnő megfigyelő. Ezt az érzékét nemcsak publicistaként, hanem szépíróként is kamatoztatja egész életművében. A húszas években a magyar irodalom számos alkotása, Babits Mihály, Benedek Marcell, Szép Ernő, Kosztolányi Dezső művei jelennek meg német fordításban. A magyar irodalom azonban ennek ellenére sincs jelen az európai gondolkodásban. Nem volt ez másként a fiatal Márai németül elvétve megjelenő szépirodalmi alkotásaival sem. Publicistaként azonban sikeres és elismert Németországban, de – németországi és franciaországi tartózkodása idején – már Magyarországon is. Valódi aranyidők ezek Márai számára. A rengeteg kétséggel, bizonytalansággal együtt ifjúságának, érett íróvá formálódásának koraszaka. Publicisztikájában ekkor alig-alig fordul elő magyar témájú alkotás, hazai eseményekre való reflektálás. Ez nem is lehet másképpen, hiszen – bármennyire jó is a viszonya a magyar folyóiratokkal és követi a hazai eseményeket – az emigráció idegensége veszi körül. A jelen gyűjteményben megjelentetett Márai-írások nagy többsége ismeretlen, kötetben még meg nem jelent alkotás, melyek 1922–1924-ben láttak napvilágot. Célunk elsősorban az, hogy a teljes életmű anyagának hozzáférhetővé tételéhez hozzájáruljunk.9639690163http://webpac.lib.unideb.hu:8082/WebPac/CorvinaWeb?action=cclfind&resultview=long&ccltext=idno+000002633839000002633839