2008-12-142008-12-149630581221http://hdl.handle.net/2437/62723Zrínyi Miklós prózai írásai - a Vitéz hadnagy, a Mátyás király életéről való elmélkedések, A török afium ellen való orvosság, a Tábori kis tracta, a Fraytág a tábor szállásáról - a magyar politikai és katonai irodalom klasszikus alkotásai. Az Afium több tucat egykorú kéziratos példánya roppant nagy hatást gyakorolt a 16. század végének és a 17. elejének gondolkodására, de nyomtatásban csak a Rákóczi-szabadságharc idején látott napvilágot, a többi pedig 1853-ig ismeretlen maradt. Azóta ezeket a műveket több alkalommal is kinyomtatták, hű szöveget tartalmazó kiadásukra azonban csak tervek születtek, mert a sajátos stílus, mondatszerkesztés, szóhasználat a kutatókat megoldhatatlannak látszó feladat elé állította. A jelen kötet elsőként adja közre ezeket úgy, hogy az egyetlen hiteles kézirat szövegét nem javítgatni, hanem megérteni és megértetni kívánja. Az írásokat nyelvileg értelmezi, tárgyilag magyarázza, kimutatja a forrásaikat. Közli a későbbi kéziratok és kiadások során létrejött fontosabb szövegváltozatokat. Helyet kapott benne az a latin nyelvű Szent László-szónoklat is, amelyet a gimnazista Zrínyi Bécsben tartott, és amely egyetlen nyomtatott példányban maradt fenn. A tájékozódást szótár és személynévmutató segíti. A kísérő tanulmány részint a szerző különleges nyelvezetének a megértését célozza, részint az egyes művek keletkezési körülményeiről, sajátos problémáiról ad áttekintést.9630581221http://webpac.lib.unideb.hu:8082/WebPac/CorvinaWeb?action=cclfind&resultview=long&ccltext=idno+bibFSZ1011553bibFSZ1011553