Csajbók, IldikóNagy, Sára2011-05-052011-05-0520112011-05-05http://hdl.handle.net/2437/105803Szakdolgozatom témája a költséggazdálkodás, aminek a gyakorlati bemutatását egy termelő vállalaton, a Certa Kft.-én keresztül mutattam be. Dolgozatom három fő fejezetre tagolódik. Az első fejezetben a téma elméleti hátterét mutattam be, amit különböző szakirodalmakból gyűjtöttem össze. A második, kisebb részben a választott vállalat, története, tevékenysége található. Az általános rész után, a végső nagy részben pedig vizsgáltam a Certa Kft. költséggazdálkodását. Tárgyaltam a költségtervezését, majd az elszámolását,ahol az jellemző, hogy a cég csak az 5-ös számlaosztályt vezeti, de azonosítók és munkaszámok segítségével megoldja a vezetői számvitelt is. Továbbá bemutattam, hogy használnak vezetői információs rendszert is (VERK400), ami nagyban segíti a vállalat működését. A cég Önköltségszámítási szabályzatát is tanulmányozva tárgyaltam az önköltségszámítási gyakorlatát is, ahol alapvetően a pótlékoló kalkulációt alkalmazzák. Ezután, a költségelemzés előtt, a vállalat eredményességét is megvizsgáltam, elemeztem. Az utolsó részben pedig a költségek szerkezetét, azok alakulását, illetve néhány költségmutatót vizsgáltam és értékeltem.65huköltséggazdálkodásköltségtervezésköltségelemzéselszámolásönköltségszámításKöltséggazdálkodás a Certa Kft.-nélThe cost management at Certa Ltd.DEENK Témalista::Közgazdaságtudomány::GazdaságelemzésDEENK Témalista::Közgazdaságtudomány::Kontrollingrestricted