Oláh, SzabolcsBitskey, IstvánGörömbei, András2011-01-092011-01-092000963 472 468 X1217-0380http://hdl.handle.net/2437/101419Az Üdvözlégy, örök Úristen, ki vagy foghatatlan fölségben kezdetű gyülekezeti énekben a bevezetés retorikai egységét kérés váltja fel: ezt a felszólító mód és a második személyű odafordulás jelzi. Ebben az áttűnésben a nyomorúság és a megváltottság közti átmeneti állapotot testi valóságnak, a lelki közösség lényegi jelentésének érzi a könyörgő gyülekezet. A kátéból szerzett ének és az imádság széttartó műfaji sajátságai ez által észlelhetővé teszik a tételes tanítás és a lelki történés feszültségét. E két összetevő az istentisztelet teljes antifónikus folyamatában is egymás értelmezőjévé válik. A sokrétű kölcsönhatás teológiáját és liturgikus kereteit bontja ki ez a könyv. Pál apostol szavaira (lKor 14,15-16) támaszkodva: „Micsoda tehát? Ha imádkozom a Szentlélek indításából, értelemmel imádkozzam, ha éneklek a Lélek által, értelemmel énekeljek. Mert ha a Szentléleknek ajándéka által hálákat adsz a gyülekezetben, a tudatlan paraszt ember mi módon mond a hálaadásodra Áment?" Az opus Dei és az opus hominum kölcsönhatásában nem tervezhető meg előre a tanítás és az átlelkesülés aránya. Ami a katekizálás során nem nyilvános (mert a gyülekezet által átélt) megigazító cselekedet, az hermeneutikai szempontból tudásanyagként is közvetítődhet. Ez a feszültség az esztétikai tapasztalat keresztény történetében Szent Ágoston óta az istenélmény lényeges vonatkozása. Poetológiai vizsgálataim erre irányulnak. Bornemisza Péter 1582-ben reprezentatív kötetbe rendezte a hitújítás korának hazai magyar nyelvű énekeit. Az anyagból kihagyta a szigorúan csak tanismertető igényű hitvalló énekeket. Döntése esztétikai megfontolásokat fed föl. A szövegek körüli ügyködés során a lelki haszon biztosítékát egyszerre feltételezte a gyönyörszerző megértés lehetőségeiben és a letisztult tanítás tételességében. Közelítésünk érdekétől, igényeitől függ, észrevesszük-e: a reformáció énekei úgy szépek, hogy a szövegben mint erősen megszőtt szövedékben meg is jelenítik a hitélményt. Példa az isocolon retorikai művelete: az ismétlődő szerkezetekben a második személyű birtokos személyrag közösségivé változik át. Gyakori a szinonímia alakzata is: krisztológia elnevezéseket egyező szerkezetű tagmondatokban sorolnak az énekek, s ez által a távollevő Krisztus csodálatos módon szinte jelenvalóvá lesz a gyülekezetben. Ezt a jelenlétet e költészetelméleti távlatú könyv a megbékélés, a megváltás, a megigazulás szavaival írja körül, és bőven szól annak liturgikus kereteiről is.Előszó, 9-12. A hit a szenvedélyben rejtőzik és teljesedik be, 13-17. Teológiai jelentés a szövegfunkciók mozgásában?, 18-27. Miért hiányzik a szövegtapasztalat elsőbbsége a gyülekezeti éneklés kutatásából?, 28-34. Kutatástörténet, 35-46. Az élvezet és a használat közötti különbségtevés fölfüggesztése, 47-53. A vizsgálati szövegkorpusz, 54-55. A detrekői szerkesztő mint az 1574-es graduál-énekeskönyv olvasója, 55-58. Az 1574-es és 1582-es pünkösdi énektömb eltérései, 59. Azonos műfaji és zenei jellemzőket mutató darabok zárt alakzatban, 59-65. Vallási és nyelvi aspektus erősíti egymást az énekszöveg egymást keresztező grammatikai, retorikai és pragmatikai síkjain, 66-74. Az 1574-es és 1582-es katekizmusi énektömb eltérései, 75. A katekétikus kihallgatás mint a saját léthelyzet megértése?, 75-80. A katekizmusi ének cselekedtető ereje a szertartás eseménysorában, 81-87. A Foliopostilla levelein ajánlott káté-istentisztelet rendje, 88-102. Az 1574-es és 1582-es katekizmusi énektömb liturgikus emlékezete, 103-115. A két katekizmusi énekcsoport eltéréseinek értelmezése, 116-128. A spirituális közösséget megalkotó beszédtettek, 129-135. Hittapasztalat a nyelv retorikai teljesítményében, 136-154. Liturgikus himnuszokból gyülekezeti könyörgések az 1582-es első rend végén, 155. A könyörgés beszédművei által mást is mondunk, mint amit kérünk, 155-174. Reggeli könyörgések tömbje 1582-ben: történeti-filológiai szempontok, 175-180. A szertartási himnuszok gyülekezeti öröklődése az 1574-es graduál után, 181-192. A prédikáció textusához igazodó gyülekezeti éneklés modellje a Foliopostilla levelein, 193-198. Előzetes megfontolások a szertartási berendezkedés és a gyülekezeti ének viszonyáról, Kutatástörténet, 199-208. A szóbőség teológiai jelentősége a postillaíró és az énekeket kiadó Bornemisza nyelvi magatartásában, 209-213. Az evangéliumi textushoz, a prédikációhoz igazodó gyülekezeti éneklés modellje a Foliopostilla levelein, 214-221. Az 1593. évi bártfai kiadás énekrendje a Foliopostilla énekutaló gyakorlatának tükrében, 222-241. Az 1593. évi bártfai kiadás énekrendje az ünneptelen félévben, 242-252. Az Ige jelenvalósága változatos utaló eljárások terméke, 253. Az 1582-es három rend eltérő létmódú énekeit a tanúságtevés közös funkciója köti össze, 253-260. Biblikus és/vagy integratív?, Költészettörténeti esettanulmány, 261-270. A reformátori individuum-felfogás költészetelméleti jelentősége, Kitekintés, 271-280. Táblázatok, 281-306. Névmutató, 307-311.huirodalomtörténetreformációBornemisza PéterprédikációBook311 p.