2008-11-262008-11-269638670134http://hdl.handle.net/2437/34389Örömmel és várakozással bocsátjuk útjára Kulman Sándor könyvét, amely a nyolc országon keresztül vezető, majd 7000 km-es, közel 55 órás, sokszor kalandos és veszélyes repülőútjáról számol be. A repülés szeretete, a megimserés vágya és a kalandozás évezredes ösztöne nem veszett ki a Németországban élő honfitársunkból, aki már kisgyermekként, a Pápához közeli szülőfalujában, Adásztevelen azt tervezgette, hogy repülni fog, mint a házuk felett felszálló, vagy leszálláshoz készülő vadászgépek pilótái. A szemüveges fiatalembert persze már az orvosi vizsgálaton elutasították. Nem javultak a lehetőségek az időközben az NDK-ba került Kulman Sándor számára később sem, ott "külföldiként" volt gyanús, s gátolták meg abban, hogy vitorlázórepülő legyen.Változást a német újraegyesítés 1989. októbere hozott számára. Ismerkedő látogatása Renneritz repülőterén barátokat és a repülés iránti, elfojtot vágyának visszavonhatatlan újjászületését hozta. Rengeteg tanulás, gyakorlás és sikeresen teljesített vizsga után jött el az Északi-fokra repülés terve, majd megvalósitása, amiről ez a könyv szól. Kiadónk reméli - ha az olvasók igénylik -, hogy folytatható a "repülős kalandozó kortárs magyarok" sorozat terve, melynek méltó nyitókötetét ezúton ajánlja szíves figyelmükbe.9638670134http://webpac.lib.unideb.hu:8082/WebPac/CorvinaWeb?action=cclfind&resultview=long&ccltext=idno+MOKKAN0004329413MOKKAN0004329413