Magyar, KárolyHornyik, Máté2010-05-262010-05-2620102010-05-26http://hdl.handle.net/2437/96699Dolgozatom célja volt bemutatni a MALADUPI. Kft – nél történő magas szintű termékenyítési munkát. A vizsgált időszak 2003. 08. 01 – 2006. 09. 10. – ig terjedt. Hat különböző fajtájú kan eredményeit ismertettem és értékeltem, melyek a Magyar nagy fehér hússertés, Seghers, Pietrain, Lapály, Duroc fajtákból illetve azok keresztezéséből kerültek ki. Vizsgálataimból kiderült, hogy a Magyar nagy fehér igen jó termékenyítési mutatókkal rendelkezik és ez a jobb körülmények hatására még pozitívabb lehet. Ezért génállományának megőrzésére, és a fajta nemesítésére igen nagy hangsúlyt kell fektetni. A Duroc x Pietrain és a Pietrain x Duroc keresztezéséből származó F1 kanokkal is igen kiváló eredményt lehet elérni. Tehát kijelenthető hogy, a megfelelő fajták keresztezésével számunkra kedvezőbb termékenyítési eredményt érhetünk el. Megállapítom, hogy Lapály kanok termelésben tartását át kell gondolni, illetve példányait ki zárni a tenyésztésből. A Seghers kanok teljesítményét is alaposabban meg kell vizsgálni, tudja e kompenzálni más általam nem vizsgált mutató a termékenyítésben mutatott rossz eredményüket. A vizsgálataimban szereplő kiváló Pietrain kan termelésben tartása nem kérdéses, mivel mutatóiban meghaladja a fajta elvárásait. Véleményem szerint e Pietrain fajta példányának génállományát meg kell őrizni, tovább kell örökíteni. Igen fontos tehát a rendelkezésünkre álló fajták minél magas színtű hasznosítása, ugyan is az Európai Uniótól várt gazdasági fellendülés csak lassan aktivizálódik. Tehát a rendelkezésünkre álló lehetőségeket, eszközöket meg kell tartani, míg a piac szegmentációja nem változik kedvezően! A versenyképesség megőrzése érdekében célszerű pályázat író szakember, rendszer alkalmazása. Továbbá az új szegmensek keresése is igen meghatározó lehet az ilyen és ehhez hasonló telepeknek a hazai, illetve külföldi piacokon. Ezért fontos lehet a jövőben különleges fajták tenyésztésbevétele, vagy a meglévő állomány javítása minőségi kanokkal. Célszerű lehet hasonló gazdasági helyzetben lévő hazai és külföldi telepek közötti tapasztalatcsere.43husertésteljesítmény vizsgálatKanok teljesítményének vizsgálata a MALADUPI Kft. tiszadobi sertéstelepénExamination the boar’s production on the MALADUPI pig-breeding farm in TiszadobDEENK Témalista::Mezőgazdaságtudomány::Állattenyésztéstan