Szalánczi-Bartha, ÉvaJáhn, Alexandra Noémi2024-06-242024-06-242024-04-23https://hdl.handle.net/2437/374787A diplomadolgozatom első részében szeretném bemutatni, hogy hogyan is definiálhatjuk a sportot és milyen módokon oszthatjuk fel különböző szempontok szerint, hiszen ez is eltérő lehet. Mindezek után a sportoló fogalmát szeretném meghatározni, hogy kiket nevezünk sportolónak és hogyan különböztetjük meg őket, hiszen nem mindenki élsportoló, amatőr sportoló vagy versenysportoló. Szeretnék kitérni a hagyományos és az élsportolói életpálya szakaszaira is, hiszen mindezek igen eltérőek tudnak lenni. Ezt követően vizsgálom a sport és a szocializáció közötti kapcsolatot, ahol kitérek ezek fogalmára, illetve a színtereire, illetve a sportszocializációs specifikumaira is. Zárásként a kettős karrier kialakítását tekintem át szekunder kutatásomban, illetve ehhez kapcsolódóan a karrier befejezésének területét, különös tekintettel a befejezés lehetséges okaira és a folyamatára.64husportélsportélsportolói életkettős karrierÉlsportolói élet és kettős karrierKözgazdaságtudományHozzáférhető a 2022 decemberi felsőoktatási törvénymódosítás értelmében.