Murányi, IstvánKocsis, Ágota Gabriella2019-05-172019-05-172019-03-29http://hdl.handle.net/2437/267838Szakdolgozatomban, a gyermekotthonokban, illetve lakásotthonokban élő fiatalok életstratégiáival, illetve a társadalomba való integrációs esélyeikkel foglalkozom. Szeretném bemutatni a gyermekvédelem nevelés történeti és módszertani alakulását. Azért választottam ezt a témát, mert jelenlegi és korábbi tanulmányaim során is foglalkoztatott. Napjainkban a kedvezőtlen gazdasági, valamint társadalmi viszonyok miatt a születések száma csökken, míg az átlagéletkor nő. Ez hosszútávon a társadalom elöregedéséhez vezethet. Továbbá ezeknek a tényezőknek köszönhetően sok kiskorú és fiatalkorú gyermek kerül rossz helyzetbe. A gyermekvédelmi rendszer Magyarországon az elmúlt kb. 100 év alatt nagyon sok változáson ment keresztül. A 20. század elején, az 1901-es törvény megalkotásával egy minőségi fejlődés vette kezdetét. 1906-ban létrehozták az Országos Gyermekvédő Ligát, mely legfőbb céljának tekintette a magyar gyermekvédelem minden anyagi szükségletének fedezését, valamint a gyermekvédelem minden ágának felkarolását, illetve támogatását. A két világháborút követően a gyermekvédelem rendszere is nehéz helyzetbe került. A gyermekvédelemhez tartozó összes szervezetet államosították, így majdhogynem ellehetetlenítették a létezésüket. A rendszerváltást követő időszak ismét fejlődést mutatott. A szakdolgozat célja, a gyermekotthonokban, lakásotthonokban, illetve nevelőotthonokban élő 14-18 éves gyerekek életkörülményeinek, életstratégiáinak, társadalomba való integrációs esélyeiknek, valamint a felnőtt életről alkotott véleményüknek a feltérképezése. A kutatás során egy speciális helyzetben lévő gyermekcsoportot vizsgálok, abból a szempontból, hogy társadalmunk milyen feltételeket, esélyeket biztosít számukra. Feltételként vizsgálom az anyagi-tárgyi feltételeket, az intézmények lehetőségeit, a szakmai módszereket, lehetőségeket. Az életkörülmények vizsgálatakor kitérek a gyerekek családi helyzetére, a szülőkkel való kapcsolattartásra, az iskolai előmenetelükre, a társas kapcsolataikra, arra, hogy és hol töltik szabadidejüket, milyen értékeket tartanak fontosnak. A dolgozat központi kérdése, hogy a gyermekotthoni, illetve lakásotthoni elhelyezés, milyen hatással lehet a fiatalok jövőjére. Milyen hátrányokkal, illetve milyen előnyökkel jár az, ha valaki állami gondozásban nő fel?42huÁllami gondozottgyermekvédelemszocializációÁllamigondozott fiatalok életstratégiái, életesélyeiDEENK Témalista::Társadalomtudományok