Márkus, EdinaTóth, Ágnes2013-05-132013-05-1320132013-05-13http://hdl.handle.net/2437/167893A felnőttképzési szolgáltatások helyzetének felmérésére fókuszál a szakdolgozat. Összehasonlítást teszek Magyarország két távoli térségének felnőttképzését illetve az általuk nyújtott szolgáltatások számát, és típusait illetően. A két megye kiválasztásában szerepet játszott egyrészt az, hogy Hajdú-Bihar megye tanulmányaim és lakóhelyem helyszíne is egyben. Emellett egy távoli, eltérő munkaerőpiaci helyzettel rendelkező megyével való összehasonlításra kiválóan alkalmas Fejér megye, szemléltetve a különbségeket, esetleges hasonlóságokat. A kutatás során feltárt adatok segítenek átfogó képet adni a két megye felnőttképzéséről, és az általuk nyújtott szolgáltatásokról. Munkaerőpiaci helyzetükre is következtetéseket vonhatunk le az eredmények alapján. A dolgozat részletesen bemutatja a szolgáltatások típusait, valamint azokat a célcsoportokat, melyek a felnőttképzésben részt vesznek. Törvényi megalapozást is tenni kell arra vonatkozóan, hogy milyen jogszabályokat kell betartani a felnőttképzési szervezeteknek, illetve melyek azok, amelyeket időnként figyelmen kívül hagynak. A vizsgálat eredményeiből arra következtethetünk, hogy sokkal több a hasonlóság a két megye képző szervezetei által nyújtott szolgáltatások között, mint amire előzetesen számítani lehetett. Mindkét megye igyekszik minél több lehetőséget biztosítani, a munkaerőpiacra való belépéshez, illetve az álláshelyek megtartása érdekében.43hufelnőttképzési szolgáltatásokfelnőttképzésfelnőttképzési célcsoportokFelnőttképzési szolgáltatások helyzete MagyarországonPosition of adult education services in HungaryDEENK Témalista::Neveléstudomány