2008-11-242008-11-249789630784573http://hdl.handle.net/2437/30329Ránki György 1973-ban született műve óta nem jelent meg tudományos igényű kötet a második világháborúról. A háború alatt keletkezett levéltári anyagok zömének titkosítása a 70-es, 80-as években járt le, a korábban írott munkák kevés kivétellel a felső szintű döntéseket alapvetően befolyásoló hírszerzési, kormányzati és katonai iratok ismerete nélkül készültek, ráadásul többnyire primér politikai célok érdekében hajlítgatták a tényeket \(pl. A Nagy Honvédő Háború története).John Keegan - aki 1960 és 1985 között hadtörténetet tanított a sandhursti katonai akadémián, majd a Daily Telegraph védelmi rovatát vezette - 1989-ben írta meg monográfiáját. Korunk egyik legjelentősebb hadtörténésze ő, aki a politika-, társadalom- és kultúrtörténészek nagy részénél többet tud a hadtörténeten kívüli történelemről is. A szerző így vázolja fel művének szerkezetét: "Munkám kezdetén eldöntöttem, hogy mondandómat négy tárgykörre osztom - narratívára, stratégiai elemzésre, csaták bemutatására és a "háború vezérmotívumaira "- , s e négy tárgykör segítségével viszem végig a hat fő rész történetét: az 1939-43 között a nyugati hadszíntéren zajlott háborúét; az 1941-43-as keleti háborúét; az 1941-43 között a Csendes-óceánon vívott háborúét; az 1943-45-ben a nyugati hadszíntéren vívott háborúét; az 1943-45 között a keleti hadszíntéren tombolt háborúét; és az 1943-45-ben a csendes-óceáni hadszíntéren dúlt háborúét. Minden részt stratégiai elemzést tartalmazó fejezet vezet be, amelyben arra a személyiségre koncentrálok, aki az adott időben leginkább kezében tartotta a kezdeményezést - megjelenésük sorrendjében Hitler, Tódzsó, Churchill, Sztálin és Roosevelt -, majd következik az eseménytörténeti elbeszélés s mellette az odaillő "háborús vezérmotívum" és egy csata leírása. A részletesen elbeszélt hadi eseményeket úgy választottam ki, hogy mindegyik megvilágítson egyet a hadviselésnek a második világháborúra jellemző sajátos válfajaiból. Ezek a légi hadviselés \(az angliai csata), a légideszant-hadviselés \(Kréta inváziója), a repülőgép-hordozókkal vívott tengeri háború \(Midway), a páncélos hadviselés \(Falaise), a nagyvárosi ostrom \(Berlin), valamint a kétéltű hadviselés \(Okinava). "A háború vezérmotívumai" felölelik a hadi termelést és ellátást, a megszállást és a lakosság elnyomását, a hadászati bombázást, az ellenállást és a hírszerzést, továbbá a titkos fegyverek tárgykörét."Ideális kézikönyv, amelyben a háború mint hadműveletek sora, mint államok bel- és külpolitikai akciója s mint társadalmak és gazdaságok életének hat éve egyaránt a helyére kerül.9789630784573http://webpac.lib.unideb.hu:8082/WebPac/CorvinaWeb?action=cclfind&resultview=long&ccltext=idno+bibDEK00683991bibDEK00683991