2008-11-192008-11-199639648183http://hdl.handle.net/2437/18677Jeremy Marsh tényfeltáró újságíróként arra tette fel az életét, hogy a természetfeletti jelenségekre a tudomány segítségével találjon választ, egyben kíméletlenül leleplezze a magukat médiumnak nevező közvetítőket, akik – kihasználva az emberi hiszékenységet – nyerészkedni próbálnak.A nagy népszerűségnek örvendő Jeremy egy felkérést kap: vizsgálja ki az észak-karolinai Boone Creek-i temetőben időről időre felbukkanó fényjelenség okát.Bár az út újabb szakmai sikerrel kecsegteti, nem is sejti, mekkora fordulatot vesz az élete: a szkeptikus újságíró beleszeret a helyi médium unokájába, Lexie-be, és ez által bepillantást nyer egy másfajta életformába. A mindent elsöprő érzés, ugyanakkor a kétféle gondolkodásmód szembekerülése arra készteti a férfit, hogy számot vessen a világról vallott nézeteivel, válasszon karrier és magánélet, nagyvárosi és kisvárosi életforma és értékrend között, vagy belevágjon valami újba, amiről fogalma sincs, mit hozhat. Nicholas Sparks, a később megfilmesített Szerelmünk lapjai, illetve Az őrangyal és az Eltékozolt évek szerzője, most újabb tanúbizonyságot tesz mesteri írástudásáról.9639648183http://webpac.lib.unideb.hu:8082/WebPac/CorvinaWeb?action=cclfind&resultview=long&ccltext=idno+bibDEK00615126bibDEK00615126