Szabóné Szentmiklóssy, EleonóraGáborné Nagy, Zsuzsa2012-02-022012-02-0220122012-02-02http://hdl.handle.net/2437/122037Dolgozatom megírásával arra vállalkoztam, hogy megpróbáljam feltárni a NEFMI Debreceni Javítóintézetében a javítósok között a visszaesők jelenlétét és számát, a jelenlegi tendenciát. Igyekszem rávilágítani a fiatalkorúak ismételt bűnelkövetéseinek okaira, indokaira. Szeretném kideríteni, hogy létezik-e összefüggés a családi környezet-visszaesés, illetve a bűnözési hajlandóság-visszaesés fogalmai és megvalósulása között, illetve milyen egyéb tényezők játszhatnak szerepet abban, ha egy fiatalkorú fiú ismételten (!!!) olyan döntést hoz, amely eredményeképpen a vizsgált, az igazságszolgáltatás térnyerése által megvalósult helyzetben visszaesőnek tekinthető. Dolgozatom megírásával célom olyan javaslatok megfogalmazása, melyek a gyakorlatban segítséget nyújthatnak kollégáimnak és a javítóintézetekben, fiatalkorúakkal foglalkozó intézmények dolgozóinak abban, hogy a bűnismétlés előfordulásának arányait – természetesen a rendelkezésünkre álló lehetőségeink korlátai között - a lehető legalacsonyabb szintre csökkentsük le. Dolgozatom elméleti jelentőségét pedig abban látom, hogy vizsgálódásom eredményeivel talán hozzájárulhatok egy valós kép feltárásához, és esetleges további nevelési módszerek, illetve elméletek kimunkálásának az alapjaihoz.49huvisszaesésfiatalkorúA visszaesés vizsgálata a NEFMI Debreceni Javítóintézetében, javító-intézeti nevelésüket töltő fiatalkorúak körébenDEENK Témalista::Jogtudomány::Büntetőjog