Görgényi, IlonaTallódi, Lajos2018-01-152018-01-152018-01-15http://hdl.handle.net/2437/247089Mióta a tulajdon, mint köznyelvi és jogi fogalom létezik, azóta beszélhetünk vagyon elleni bűncselekményekről, vagyis ezek a deliktumok már az emberi társadalmak kezdetétől fogva részei az életünknek és a jogrendszerünknek egyaránt. A vagyon létrejöttével párhuzamosan a vagyon elleni bűncselekmények is megjelentek, amelyek korokon és évezredeken keresztül végigkísérték az emberi társadalmak fejlődését, mind a mai napig. Szakdolgozatomban elsőként a vagyon elleni és a vagyon elleni erőszakos bűncselekmények kialakulását és fejlődését kívánom bemutatni, történelmi korokon átívelően, majd ezt követően a deliktumok hazai szabályozásának alakulását fogom vizsgálni, majd a négy hatályos tényállás részletes elemzését végzem el és bemutatom, hogy milyen szempontok alapján lehet a tényállásokat egymástól elhatárolni.46hubüntetőjogvagyon ellenierőszakosrablásA vagyon elleni erőszakos bűncselekmények, különös tekintettel a rablásraDEENK Témalista::Jogtudomány