Balogh, PéterDávid, Csaba2014-01-072014-01-0720132014-01-07http://hdl.handle.net/2437/177972Munkám során tehát a monetáris politikával, annak eszközeivel és két nagyon fontos makrogazdasági mutatóval, a bruttó hazai termékkel, valamint a fogyasztói árindex- szel foglalkoztam. A jegybank kiemelkedően fontos szereppel bír a modern nemzetgazdaság irányításában, mivel számos feladatának ellátásával legfőbb célja az árstabilitás elérése és fenntartása, amely minden gazdasági szereplő számára a stabil, kiszámítható gazdasági környezet egyik alapfeltétele, ahol elkerülhetőek a korábbi, egész gazdaságot megbénító hiperinflációs időszakok. A jegybank az említett célját az általam vizsgált különböző szabályozó eszközök alkalmazásával éri el, ezért nagyon fontos ezek elemzése. A GDP és infláció az egész gazdaság állapotáról, a gazdasági szereplők jövedelméről adnak információt, 3 ezért kiemelkedő jelentőségű ezen mutatók alakulásának tanulmányozása, az őket befolyásoló tényezők vizsgálata, úgy, mint a monetáris politika eszközeinek hatása a gazdaságra, amelyről a közéletben is komoly viták folynak. Így az ezekhez a mutatókhoz kapcsolódó minél pontosabb ismeretekkel a jövőben minél jobb eszközök álljanak a gazdaság irányítóinak rendelkezésére.59humonetáris politikagazdaságA monetáris politika eszközeinek magyarországi alkalmazása és a makrogazdasági mutatók közötti összefüggésekDEENK Témalista::Közgazdaságtudomány::GazdaságelemzésDEENK Témalista::Közgazdaságtudomány::Statisztika