Gilányi, AttilaJakab, Dorina2020-05-112020-05-112020-05-08http://hdl.handle.net/2437/286717Szakdolgozatomban kifejtem a virtuális valóság fogalmát, illetve a virtuális valósághoz közel álló és vele gyakran összekevert kiterjesztett valóságot. Betekintést nyújtottam az olvasónak a virtuális valóság történetébe, kialakulásának fejlődésébe és mai megjelenésébe. Fontosnak tartottam ismertetni a virtuális valóság felhasználási területeit is, hiszen fontosabbnál fontosabb olyan terület van, amelyben nagyon hasznos a virtuális valóság technológia. Szakdolgozatom során sikeresen meg tudtam mutatni, hogy habár a mezőgazdaságban még nincs nagyon jelen ez a technológia, mégis milyen hasznos tud lenni. Ehhez, hogy ezt bizonyítsam próbáltam gyűjteni több olyan virtuális valóság fejlesztést is, amely már jelen van a mezőgazdaságban. Megemlítettem pár olyan szoftvert, amelyben igazán látványosan tudunk modellezni, illetve megjeleníteni egy virtuális térben objektumokat. Azt a két szoftvert, amelyekben pedig én dolgoztam részletesen ismertettem úgy, hogy könnyen bárki neki foghat az alapok elsajátításának azok olvasása közben. Szakdolgozatom gyakorlati része pedig egy bemutatóterem megalkotása, amelyben a gombákat és gombatermesztést mutathattam be a bevezetésben célul kitűzött módon, tehát nem túl tudományos oldalról megközelítve, hanem barátságosabb módon recepteket, családi gazdaságunk gombatermesztői képeit, gyerekeknek szóló gomba meséket, dalokat, festményeket, könyvajánlót és általános információkat megjelenítve a gombákról. A bemutatótermem környezetébe is próbáltam tükrözni a mezőgazdaságot, erdős területtel és különböző mezőgazdasági objektumok megalkotásával, mint például egy szénabála, traktor, eke.50huVirtuális valóságGombatermesztésBemutatóteremGombatermesztés bemutatása a virtuális valóságbanDEENK Témalista::Informatika