Madarász, ImreJuhász, Nikolett2023-05-092023-05-092023-04-13https://hdl.handle.net/2437/352448Az alábbi dolgozatomban Andrea Camilleri, világhírű olasz író életútját és munkásságát áll szándékomban bemutatni. Annak ellenére, hogy egy kimondottan elismert íróról van szó, szeretném bemutatni azoknak, akik még nem ismerik a rá jellemző jellegzetes elemeket. Az író bemutatása mellett kitérek az egyik fejezetben a származására is, azaz Szicíliára, hiszen jelentős szerepet játszik az elhelyezkedés is az író regényeiben, valamint Szicília kultúrájára is, ami minden művében nagy részletességgel van szemléltetve. Arról sem feledkezhetünk meg, hogy a kortárs olasz irodalom másik két nagy írója (csak, hogy egy párat említsünk közülük) is szicíliai volt, így Camilleri velük való viszonyába is szeretnék betekintést adni. Figyelembe véve azt, hogy egy viszonylag aktuális íróról van szó a dolgozatomban, így néhány olyan érdekességre is szeretnék rávilágítani, amikről maga Camilleri beszélt interjúk során. Végezetül pedig Andrea Camilleri, egy 2006-ban megjelent regényének elemzésével szeretném ismertetni a novelláinak, valamint a Montalbano sorozat regényeinek felépítését.37itolasz irodalomAndrea CamilleriSzicíliaMontalbano atyja. Andrea Camilleri és SziciíliaIl padre di Montalbano. Andrea Camilleri e la SiciliaDEENK Témalista::IrodalomtudományHozzáférhető a 2022 decemberi felsőoktatási törvénymódosítás értelmében.