Nyakóné Juhász, KatalinBeke, Dénes2007-03-192007-03-1920022007-03-19http://hdl.handle.net/2437/1320A matematikai játékok eredete az idők homályába vész. A kezdet kezdetén, amikor a mértan, a számtan és a logika az első bátortalan lépéseket tette, a komoly és szórakoztató feladatok még nem különültek el élesen. Természetesen a matematika nem vonzhatja egyenlő mértékben a világ valamennyi tanulóját. Az ismeretek közlésének, a gyakorlati alkalmazások bemutatásának módszerei, valamint az a szemlélet, hogy a tanulás legfontosabb célja a vizsgákon való sikeres szereplés, azt eredményezik, hogy a matematika "szórakoztató" jellege nem válik mindenki számára nyilvánvalóvá. A matematikai játékok célja a kíváncsi elme szórakoztatása azáltal, hogy a látszólag egyszerű feladatok gyakran félrevezető elemeket rejtenek. A matematikai játékok számítógépes megvalósítása sok gyerekhez közelebb hozza a matematikát. Magyarországon ma már minden felső és középfokú oktatási intézményben és gyakorlatilag minden általános iskolában van számítógép, amit növekvő mértékben használnak, elsősorban a különböző tantárgyak, főleg a számítástechnika oktatásában. Dolgozatomban először a játék fogalmát, történetét és a tanulásban, személyiségfejlesztésben betöltött szerepét, majd a programozott oktatás megjelenését és következményeit fogom bemutatni. Ezt követi az oktatóprogramok felosztása, jellemzése, valamint néhány matematikai játék illetve probléma leírása, a hozzájuk készített programok bemutatásával együtt. A programok elsősorban az általános iskolás korosztály számára készültek, ahol akár szakköri foglalkozáson, akár matematika órán felhasználhatók.4463559 bytes290690 bytesapplication/zipapplication/pdfhumatematikai játékokMatematikai és logikai játékprogramokDEENK Témalista::MatematikaDEENK Témalista::Informatikaip