Gyulai, AnikóRémik, Krisztina2015-04-142015-04-142015-04-14http://hdl.handle.net/2437/209205Az egészséges életmód kialakítását már kisgyermekkorban el kell kezdeni és az egész élet folyamán törekedni kellene rá, a rizikómagatartásokat fel kell ismerni, valamint meg kell tanulni elkerülni őket. Az egészség a legnagyobb érték az ember számára, amelyre ha nem vigyázunk, könnyen el is veszíthetünk. A serdülőkor egy olyan életszakasz, amely alatt számos változáson megy keresztül a fiatal, ebben a kritikus szakaszban kockázati magatartásformáknak vannak kitéve. A serdülőkori rizikómagatartások egyike az alkoholfogyasztás, amelyre egyre nagyobb figyelmet kell szentelnünk. Minél fiatalabb korban ismerkednek meg az alkohol hatásaival, annál nagyobb veszélyt jelent. A kérdőíves kutatásom során a serdülők alkoholfogyasztási szokásait vizsgáltam meg egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település középiskolás tanulói körében. A vizsgálatom eredményeit összevetettem az Iskoláskorú gyermekek egészség-magatartása című 2010-es nemzetközi jelentéssel. Jelentős eltérést nem tapasztaltam az összehasonlítás során, igaz néhány esetben kissé rosszabb eredmények születtek a kutatásomban szereplő fiataloknál. Fontosnak tartom, hogy minél korábbi életkorban ismertessék a gyermekekkel a káros szenvedélyek veszélyeit.45huNevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 2.5 MagyarországalkoholfogyasztásközépiskolásokKözépiskolások alkoholfogyasztási szokásaiDEENK Témalista::Orvostudomány