Murányi, IstvánCsernyiga, Viktória2011-05-132011-05-1320112011-05-13http://hdl.handle.net/2437/108296Szakdolgozatomban a Debreceni Egyetemisták előítéletességét vizsgáltam. Kutatásom során felhasználtam a Campus-lét felmérés eredményeit, vagyis másodelemzést végeztem az előzőleg lekérdezett kérdőíven. A kutatásban a Debreceni Egyetem hallgatói vettek részt. Dolgozatom első részében szakirodalmak segítségével megpróbáltam meghatározni az előítélet fogalmát, illetve a vele rokon fogalmak csoportját. Többek között operacionalizáltam a sztereotípia, rasszizmus, entocentrizmus és xenofóbia fogalmakat. Bemutattam továbbá, hogy hogyan lehet mérni az előítéletességet, milyen módszerek állnak rendelkezésünkre. Felsoroltam és ismertettem azon hazai kisebbségi csoportok helyzetét, akikkel szemben a legnagyobbak az előítéletek. Gondolok itt a romákra, külföldi bevándorlókra (arabok, kínaiak), zsidókra illetve a hasonló nemű párokra. Végül dolgozatom második felében feltártam azokat az eredményeket, amelyek a statisztikai elemzéseim során születtek. Kifejtettem, hogy eredményeim alapján hipotéziseim igazolódott-e. Témavezető neve: Murányi István Szakdolgozat készítésének éve: 201142. oldalhuelőítéletdiszkriminációElőítéletesség a debreceni egyetemisták körébenDEENK Témalista::Társadalomtudományok::Szociológiano_restriction