Hajnal, ZsoltFöldvári, Zoltán2022-05-272022-05-272022-05-27http://hdl.handle.net/2437/333791Az elmúlt évtizedek egyik dinamikusan fejlődő jogterülete az utazási piac robbanásszerű fejlődéséhez kötődött. Az utazási szerződések bírói gyakorlatának feldolgozása során törekedtem röviden áttekinteni a hatályos szabályozásának kereteit a joggyakorlat könnyebb megértése céljából. Ezt követően pedig három, az elmúlt évekből származó jogeset feldolgozásával és elemzésével szemléltetem néhány aktuális kérdését és érdekességét a területnek. A legfontosabb levonható következtetés, hogy továbbra is szükséges a terület részletes szabályozása. Az utazó magánszemélyek, akik fogyasztók is egyben, alapvetően hátrányban vannak az utazási irodákkal, a professzionális szereplőkkel szemben. A vállalkozások információs fölényének ellensúlyozása céljából együtt kell működnie a jogalkotónak a bíróságokkal, az ügyészséggel, a fogyasztóvédelmi hatóságokkal és érdekképviseleti szervekkel, és a békéltető testületekkel is, hogy a jogfejlődést a joggyakorlat tanulságai alapján olyan irányba mozdítsa elő, amely kellően megvédi a fogyasztók érdekeit, de nem lehetetleníti el az utazási irodák működését sem.32huutazásközvetítésutazásszervezésutazási szerződésekAz utazási szerződések bírói gyakorlataDEENK Témalista::Jogtudomány::Polgári jog