Varga, NelliDerecskei, Zsuzsanna2009-02-182009-02-1820092009-02-18http://hdl.handle.net/2437/78639olgozatom témájául a házastársak szerződéseit választottam. Ennek során igyekeztem mélyrehatóan tanulmányozni a házasság intézményének történelmi alakulását, annak napjainkig tartó folyamatos változását. Az első fejezet a házasság történelmi áttekintéséről szól, ezen belül arról, hogyan alakult a házasság szabályozása az egyháztól a polgári jogon belül elfoglalt helyéig. Tekintettel arra, hogy a szakirodalom igen terjedelmes, kulturális kitekintésként egy mai napig sokat vitatott valláson, az Iszlámon keresztül is bemutatom a házasság intézményét, és annak jogi vonatkozásait. Egy egész fejezetet szántam arra, hogy a házastársak szerződéseit elhelyezzem a jogrendszeren belül, és megvizsgáljam annak okát, hogy miért épp a polgári jogon belül kapott helyet ez a fontos szerződésfajta. A dolgozat többi fejezetében az egyes szerződések szabályozásával, részletezésével foglalkoztam, gyakorlati példákon keresztül bemutatva a szerződéskötés fontosságát. A dolgozat végéhez szerződésmintákat csatoltam, illusztrálva a szerződési lehetőségek színességét és részletességét.68huházastársakpolgári jogvagyonközösségvagyontárgyA házastársak szerződései, különös tekintettel a házassági vagyonjogi szerződésre-