Lakatos, GyulaNémeth, Eszter2010-05-172010-05-172010-05-102010-05-17http://hdl.handle.net/2437/96439Egyre többet hallunk a globális méreteket öltő természeti problémákról. Biológia-környezettan tanár szakos hallgatóként célomnak tekintem a fiatal nemzedék megismertetését a fenntarthatóság kérdésével, problémájával. Véleményem szerint a Föld népessége olyan globális környezeti gondokkal áll szemben, amit csak egységes összefogással, minden emberre kiterjedő tettekkel lesz képes megoldani. Úgy vélem, hogy ennek a kitűzött célnak az elérése érdekében az embereket tájékoztatni szükséges a jelen helyzetről és a megoldás lehetőségeiről, továbbá arról is, hogy mi várható a jövőben, mi várható a jövő generációira, ha nem teszünk semmit a fentartható Földért. Erre jó eszköz lehet a környezeti nevelés is. Nagyon fontos lenne a gyerekeket már egészen kis kortól kezdve a környezettudatosság irányába nevelni és felhívni a figyelmüket, akár programok, versenyek, játékok, pályázatok, interaktív előadások, rendezvények formájában a megelőzés fontosságára. Tanár szakos hallgatóként kötelességemnek érzem a fennt említettek oktatását. Szintén fontos tisztázni a tényt, hogy a fenntartható fejlődés nem azonos a környezetvédelemmel. A fenntartható fejlődés szempontjából lényeges az életminőség, az életmód és a legfontosabb a tudatos cselekedetek megtétele. „Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!” Ez a természetvédőktől származó jelmondat írja le a legjobban mi lehet a megoldás kulcsa a jövő nemzedék számára.38huFenntarható fejlődésFenntartható FejlődésDEENK Témalista::KörnyezettudományokDEENK Témalista::Környezettudományok::Környezetvédelem