Csoba, JuditSomogyi, Virág2011-05-092011-05-0920112011-05-09http://hdl.handle.net/2437/105960Szakdolgozatomban szociálpolitika alapvető kérdéskörével foglalkozom, mégpedig azzal, hogy az állam miként segíti a nők gyermekvállalását és munkába történő visszaállását. Dolgozatomban hazánk családpolitikai eszköztárának feltérképezésére vállalkoztam, melyet abból a szempontból is megvizsgálok, hogy ösztönzi, vagy éppen hátráltatja a szülőket gyermekvállalási elhatározásaikban. Az ösztönzésnek manapság különös jelentősége van, hiszen aggasztó demográfiai jelenségnek lehetünk tanúi: hazánkban, sőt egész Európában egyre kevesebb gyermek születik, ami hosszútávon a népesség fogyásához vezet. Dolgozatom első fejezetében ennek érdekében a termékenység csökkenésének globális és hazai trendjeit vizsgálom, illetve választ keresek a magyarországi csökkenés okaira. Dolgozatom második fejezetében a családpolitikai eszközrendszer azon szegmensével foglalkozom, mely a családok gyermekvállalását támogatja, továbbá azt is megválaszolom, hogy melyek azok a kormányzati eszközök, intézkedések, amelyek egy kisgyermekes anya munkába történő visszatérését elősegíthetik. Dolgozatom 3. fejezetében azt vizsgálom, hogy az állam képes-e egyszerre mind gyermekvállalásra, mind munkavállalásra ösztönözni, ennek érdekében s a családpolitikai eszközrendszer hátulütőit vizsgálom. A családtámogatások, és a nők munkavállalását segítő, illetve hátráltató számos tényező tudatában dolgozatom utolsó fejezetében (4. fejezet) hipotézisem bizonyítására vállalkozom. A hipotézis érvényessége érdekében felsorakoztatok néhány, a témában „otthon lévő” hazai és külföldi kutatói eredményt, s választ keresek a probléma, azaz a csökkenő termékenység megfordításának lehetőségére.53hugyermekvállalásnői munkavállalástermékenységcsaládpolitikaA női munkavállalás és a gyermekvállalás paradoxona, termékenységre gyakorolt hatásaDEENK Témalista::Társadalomtudományok::Szociológiano_restriction