Dr. Herczeg, AdriennLukács, Tímea2010-11-032010-11-0320102010-11-03http://hdl.handle.net/2437/100001Dolgozatomban a Debrecen Megyei Jogú Város Idősek Háza 2007-2009. évi gazdálkodását elemeztem az önállóan és a részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervek vonatkozásában. Dolgozatom első részében bemutattam a költségvetési szerveket, azok alapítására jogosultak körét, csoportosításait, könyvvitelét. A költségvetés tervezése részben ismertettem a költségvetés fogalmát, jelentőségét, fontosabb alapelveit, mit foglal magában a költségvetés, meghatároztam az elemi költségvetés kiadási és bevételi előirányzatának jogcímeit. A következő részben tértem rá az elemzésre. Vizsgáltam az eszközök és a források változását horizontális illetve vertikális mutatószámok segítségével. Számoltam a mérlegfőösszeg átlagos növekedésének mértékét és átlagos növekedési ütemét. A mérlegtételek elemzése során kiemelten elemeztem a befektetett eszközök közül a tárgyi eszközök változását. A bevételek és a kiadások elemzése során vizsgáltam, hogy a bevételi és kiadási jogcímek milyen arányt képviselnek az összes bevételhez illetve kiadáshoz képest. Vizsgáltam a teljesítések eltérését a módosított előirányzatokhoz, illetve a teljesítések változását az előző évekhez képest.68huköltségvetésgazdálkodáselemzésbevételkiadásA DMJV Idősek Háza 2007-2009. évi gazdálkodásának elemzése az önállóan és a részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervek vonatkozásábanAnalysis of the management of Old people’s home of Debrecen in terms of independently and partly independently economic public financed institution between 2007-2009.DEENK Témalista::Közgazdaságtudomány::Gazdaságelemzés