Kálai, SándorSzilágyi, Zsanett2016-11-242016-11-242016-11-14http://hdl.handle.net/2437/232599Dolgozatomban a különböző generációk fogyasztási különbségeiről szeretnék számot adni, illetve arról, hogy milyen motivációk és különbségek jellemzik őket. A fő hangsúlyt a nyugdíjasok kapták, ugyanis az ő életstílusuk valamivel távolabb áll tőlem, és meg akartam érteni ezt a távolságot. A vizsgálat során szeretnék többet megtudni arról, hogy hogyan szórakoztak, mivel töltötték a szabadidejüket, illetve milyen médiafogyasztási szokásaik voltak és vannak. Változott-e ez az elmúlt 20-30 évben? Ahhoz, hogy ezt kiderítsem, az interjúkészítése egyik fajtáját vettem segítségül, az oral –historyt módszerét. Számomra azért érdekes ez a téma, mert a mai Z-generáció tagjaitól számos tényezőben különböznek a -baby-boomerek-. Ugyanis az elmúlt két évtizedben komoly változások történtek a tartalomfogyasztásban, a szórakozás módjában, valamint a kulturális szokásokban. A mai fiatal generációnak teljesen mások az elvárásai a társadalomtól, teljesen új közegben szocializálódtak, mint a -baby-boomerek-, ezáltal más érékeket képviselnek, mást tartanak fontosnak, illetve a tartalomfogyasztási és kulturális szokásaik is megváltoztak.25hubaby-boomeroral-historyA magyar baby-boomer generáció média- és kultúrafogyasztási szokásaiDEENK Témalista::Kultúratudomány