Pribula, LászlóBagossyné Körtvélyesi, Mária2019-06-132019-06-132019http://hdl.handle.net/2437/269756Dolgozatomban kísérletet teszek a termékbemutatóra vonatkozó jogi szabályozás vázlatos áttekintésére, kutatva a szabályváltozások okait és levonva azok konklúzióit, majd a bírósági határozatok alapján bemutatom az igazságszolgáltatás válaszait ezen kereskedési forma bíróság elé kerülő jogvitáira. Dolgozatom végén az összegzésben választ kívánok adni arra a kérdésre, hogy elegendőnek tartom-e a jelenlegi szabályozást, vagy indokolt-e további lépés a fogyasztók érdekeinek védelmében, és ha igen, mik lehetnek ennek irányai. Megkíséreltem végigkövetni ennek a speciális kereskedési formának a kialakulását és a jogi szabályozók hatására történt változásait. A fogyasztók védelme érdekében bevezetett szigorítások meghozták eredményüket és remélhetőleg a vevők is tudatosabbá váltak az évek során. A bírói gyakorlat – ahogyan ez a bemutatott példák alapján is megállapítható – minden esetben következetesen alkalmazza a jogszabályok által a fogyasztók számára biztosított jogokat, illetve kötelezettségeket is, hiszen nem hozható más tartalmú döntés az elállási jog késedelmes gyakorlása esetén mint a marasztalás, de az érvénytelen szerződés alapján történt elszámolás mentesítheti a vevőt az irreális vételár megfizetésétől, amennyiben a bíróság alaposnak találja az állítást: a szerződés jó erkölcsbe ütköző.36huüzleten kívüli kereskedésatipikus szerződésEgy üzleten kívüli kereskedési formaa termékbemutató változása a jogi szabályozás és bírói gyakorlat tükrébenDEENK Témalista::Jogtudomány::Polgári jog