Tamásiné Dsupin, BorbálaHegyes-Horváth, Anita2019-03-282019-03-282019-03-28http://hdl.handle.net/2437/264738Egy rohanó világban élünk, ahol az emberek mindig sietnek. Aggódnak a megélhetés miatt, ezért gyakran többmunkaidőben dolgoznak. Emellett nagyon sok otthoni teendőjük is van. Ezzel az a legnagyobb probléma, hogy akármennyire is igyekeznek a gyermekre megfelelő időt fordítani a szülők ez gyakran nehéz feladat számukra. Ebből adódóan keveset énekelnek a gyermeknek, kevés énekes játékot mutatnak meg a gyerekiknek vagy egyáltalán nem. Az óvodáskorú gyermekek nagy része zenét leginkább okostelefonon, számítógépen vagy a tévében hall. Azonban ezek a dalok nem feltétlen ennek a korosztálynak való dalok. Nagyon fontos lenne ebben a korosztályban, hogy leginkább válogatott, koruknak megfelelő dalokat halljanak, ugyanis óvodás korban alakul ki értékrendjük.38huóvodai nevelészenei neveléshangszerekHangszerek jelentősége az óvodai zenei nevelésbenDEENK Témalista::Neveléstudomány