2008-12-142008-12-149633895952http://hdl.handle.net/2437/62244Smith és Mackie tankönyve szemléleti szélsőségektől mentes, szakmailag megalapozott munka, amely a kognitív szociálpszichológia időszakának eredményeit sűríti magába, de kifejezi azt a posztkognitív érdeklődést is, amely az érzelmi jelenségeket immár nem szorítja háttérbe. Eliot R. Smith a Harvardon, az új-zélandi származású Diane M. Mackie Princetonban szerezte fokozatát. Ugyan a középgenerációhoz tartoznak, de a kutatás és oktatás terén már sok elismerést könyvelhetnek el, a szakmai közélet (folyóirat-szerkesztőségek és pályáztató kuratóriumok) megbecsült tagjai. Most kerül sor közös könyvük második kiadására, melynek sikere koncepcionális erényei mellett összefügg jól tagolt felépítésével, didaktikus jellegével s azzal, ahogy az elméleti igényesség magas fokán a szociálpszichológia alkalmazási lehetőségeit is rendre tárgyalja, tekintetbe véve minden gyakorlati szférát az üzleti élettől az oktatás- és egészségügyön át a médiáig és a politikumig. A kötet sajátos előnye, hogy felépítése kifogástalanul illeszkedik a szociálpszichológia oktatásának néhány hazai egyetemen bevezetett és bevált tantervéhez.9633895952http://webpac.lib.unideb.hu:8082/WebPac/CorvinaWeb?action=cclfind&resultview=long&ccltext=idno+bibKLT00370931bibKLT00370931