Buri, ZsoltMárföldi, Mihály2024-02-022024-02-022023https://hdl.handle.net/2437/366002Diplomamunkámat a Richter Gedeon Nyrt. Debreceni fióktelepének főraktárában készítettem, elsősorban a raktár működését és annak a hatékonyságát elemeztem. Fő célja a diplomamunkámnak az volt, hogy a raktári folyamatokat feltérképezzem, majd feltárjam a bennük rejlő veszteségeket, azután ezekre a felmerült veszteségekre lehetséges javító intézkedéseket ajánlottam. A legtöbb veszteséget a jelenlegi azonosítási rendszer idézi elő, mivel például a komissiózás folyamatát lassúvá, bonyolulttá teszi, valamint a papír alapú szedős listáknak köszönhetően, esetenként hibás kiszedések is előfordulnak. Emiatt is esett a választásom erre a témára, mivel úgy láttam, hogy a jelenlegi azonosítási rendszer fejlesztésre szorul, így diplomamunkám során ennek a fejlesztésnek lépéseit jártam körbe. Az Ipar 4.0 szellemében fontos, hogy a vállalatok az aktuális rendszereiket alkalmassá tegyék arra, hogy minél több adatot tudjanak digitális úton kezelni, feldolgozni és továbbítani. Emiatt gondoltam, hogy a jelenlegi rendszer vonalkódosra cserélésével számos olyan problémát ki lehet majd küszöbölni melyek jelenleg fent állnak.61huvonalkódraktározásfejlesztésazonosításVonalkódos azonosítási rendszer bevezetésének tervezése a Richter Gedeon Nyrt. Debreceni főraktárábanDEENK Témalista::Műszaki tudományokHozzáférhető a 2022 decemberi felsőoktatási törvénymódosítás értelmében.