Engler, ÁgnesSzűcs, Nóra2017-04-052017-04-052017-04-04http://hdl.handle.net/2437/236464Andragógia szakos hallgató révén több olyan tárgyat is hallgattam, amely humán fejlesztésről, kommunikációról, vezetésről szólt. Nem csak azért választottam sikeres karrierutak, férfi női esélyegyenlőséget vizsgáló szakdolgozat témát, mert közel áll érdeklődési körömhöz, hanem mert későbbi tanulmányaim során fel szeretném használni az itt tanultakat, mesterszakos diplomám emberi erőforrás területén szeretném megszerezni. Szakmai gyakorlatom során sikerült bepillantást nyernem a LEGO Manufacturing Kft. mindennapjaiba, ahol számos olyan vezetővel találkoztam, akik karrierjét érdemesnek találtam megvizsgálni, így ezt ötvöztem a gender téma mélyebb vizsgálatával. Elméleti részem egy általános kitekintés, melyet három nagyobb egységre bontottam. Vizsgáltam a képzés és karrier kapcsolatán keresztül, a vertikális és horizontális szegregáció fogalmát, az üvegplafon jelenséget, a női jelenlétet a vezetésben, a kialakult STEM területeket, valamint azok fejlesztési módszereit, és férfi és női karrierutakat. Második nagy fejezetem, a diploma értékét vizsgálja a munkaerő-piacon. Felkeltette érdeklődésemet, hogy a mai tudás alapú társadalmunkban, hogy érvényesül a két nem a munka világában, hogyan befolyásolja karrierjüket a családalapítás, az életkor. Kíváncsi voltam arra, hogy mi az oka a sok munkaerő-piaci hiányosságnak, s melyek azok az ismeretek, kompetenciák, amik hiányban nem lehet sikereket elérni. Harmadik fejezetem a vezetői stílusokat vizsgálja, valamint azok hatásait. Egyértelmű, hogy nem könnyű feladat jó vezetőnek lenni, s elérni az együttműködést a különböző beállítottságú és személyiségű beosztottakkal. Természetesen nem lehetséges minden stílust összegyűjteni, nem is ez volt dolgozatom célja, hanem, hogy egy hatékony típust mutassak be. Dolgozatom második felében a kutatásom eredményeinek bemutatásával és kielemzésével foglalkozom. Kutatásom során az interjú eszközét használtam, hogy személyes interakción keresztül vizsgálhassam mélyebben témámat.43husikervezetői stíluskarriergenderKarrierutak és lehetőségek a LEGO-banDEENK Témalista::Neveléstudomány