2008-11-202008-11-208070894288http://hdl.handle.net/2437/22876Tizenöt évvel ezelőtt, a rendszerváltás idején alapította meg és szerkesztette Gál Sándor néhányadmagával Kassán a Keleti Napló c. "társadalmi és kulturális" havilapot. Negyven év után ez volt az első olyan magyar nyelvű folyóirat Kassán, amely - az egykori kitűnő kassai Napló szellemében - szándékaiban s későbbi gyakorlatában az egyetemes magyar irodalom és kultóra egészét igyekezett befogni. A lap az állami támogatás megvonása következében a hatodik évfolyamának az első harmadában megszűnt.Az egykori főszerkesztő a jelen monográfiájában ennek a közel hat évnek az eseményeit írja le, s túl a lendületes, epikus elevenségű beszámolón, a lapalapítás dokumentumaiból s a lap munkatársainak a leveleiből értékes válogatást is közöl. A kézirat záró részébe pedig azokat az írásait sorolta be, amelyek a Keleti Naplóban jelentek meg. Így a munkája (a 2004-ben megjelent Smink nélkül c., részben szintén életrajzi jellegű színháztörténet méllé téve) egy tudatosan szerkeszetett élettörténet része, az idősödő író számadása is.8070894288http://webpac.lib.unideb.hu:8082/WebPac/CorvinaWeb?action=cclfind&resultview=long&ccltext=idno+bibDEK00637268bibDEK00637268