Barizsné Hadházi, EditEmmer, Nóra Anna2024-01-092024-01-092023https://hdl.handle.net/2437/364738Az emberi élet során mindig is nagy jelentőséget kapott a felnőtté válás időszaka, azonban az utóbbi időben egyre több fiatal önállósodását beárnyékolja egy pszichológiai jelenség, mely nem más, mint a kapunyitási pánik. A krízis elősorban az akadémiai világból a munkavilágba való áttéréskor jelentkezik, hatására pedig a fiatalok gyakran szorongásként élik meg azt. Kontrollérzet nélküli helyzetükben döntéseiket nehezen hozzák meg, mely az önállósodás időpontjának kitolódásához, így a pályakezdési-, párkapcsolati- és gyermekvállalási szokások megváltozásához is vezethet. Figyelembe véve, hogy az utóbbi évek globális eseményei – többek között a Covid-19-világjárvány és az orosz-ukrán háború – olyan súlyosbító tényezők, amelyek akár már önmagukban is jelentősen befolyásolhatják, hogy a jelenlegi 18-25 éves korosztály krízisként éli-e meg a felnőtté válást, érdekes kutatási témának véltem ennek a felvetésnek a feltérképezését. Dolgozatom általános célkitűzése, hogy pontosabb képet kapjak hazánk fiatal felnőttjeinek életnegyedi válságban való érintettségéről, gazdasági és munkavállalási nézeteikről, valamint, hogy kapcsolatot találjak egy ország gazdasági helyzete és az ott élők kapunyitási pánikban való érintettsége között. Hipotézisem szerint bizonyos gazdasági helyzetek, például egy válság, negatívan befolyásolják a kapunyitási pánik megélését.66hukapunyitási pánikfelnőtté válásgazdaságéletnegyedi válságA kapunyitási pánik kapcsolata a gazdasági válsággalThe relation between the quarter-life crisis and the economic crisisDEENK Témalista::Közgazdaságtudomány::Vezetéstudomány, menedzsmentHozzáférhető a 2022 decemberi felsőoktatási törvénymódosítás értelmében.